A TWIRLING, BOTFORGATÁS TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉSE
               
 
A TWIRLING botforgatás, mint sportág, világszerte egyre növekvő népszerűsége 1977-ben a Twirling Botforgatás Világszövetségének  (WBTF) megalapításához vetetett. Ekkor egy szervezeti találkozót hoztak létre a világ több országának részvételével, akik már hosszabb ideje szakosodtak a twirling botforgatás tanítására.

Ezen a találkozón létrehozták a WBTF-t a sportág fejlesztésére, ösztönzésére, és szabványosítása céljából.

A második találkozó (nemzetközi együttműködés szellemében) 1978-ban került megrendezésre, amelyen jóváhagyták a Szövetség testületi szabályzatát, a képviselők megvitatták a nemzetközi versenyek szabályzatának vitás kérdéseit.

Az első világbajnokság bevezetéseként a WBTF 1979-ben megrendezte az első twirling botforgatás "világbemutatóját", mely a Szent Márk tér gyönyörű környezetében, Velencében (Olaszországban), került megrendezésre. Kb. 10.000 fős tömeg volt kíváncsi erre az új sportágra, ahol a sportolók bonyolult gyakorlatokat hajtottak végre, rendkívüli pontossággal és bájjal.

1979-ben a Szövetség képviselői ismét találkoztak, hogy véglegesítsék az első világbajnokságra vonatkozó terveket, amelyre 10 országból képviselők. Az USTA (Amerikai Twirling Szövetség) adott helyet az első világbajnokságnak, Seattle-ben 1980-ban.

Minden évben egy tagország rendezi meg a bajnokságot.

1999-ben a 20. világbajnokság újból az USA-ban került megrendezésre: Dajtona Beach-ben, Floridában, ahol az eredeti tíz ország helyett tizenhat országra növekedett a résztvevők száma.

Akkori tagok: Ausztrália, Brazília, Belgium, Kanada, Anglia, Franciaország, Németország, Írország, Japán, Hollandia, Norvégia, Skócia, Spanyolország, Svájc, USA

Az évek során elért legjobb eredmények és legfontosabb események közé tartoznak az alábbiak:
- A hivatalos WBTF alapszabály - a testületi szabályzat, előírások és szabályzatok teljes csomagjával együtt - aláírása 15 ország által.
 
               
            Forrás: wikipedia.hu